Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2016. 10. 01.

A firenzei lány könyve



Dermedten meredt a képernyőre, ahol a híradások összeomlott házak és a romok alatt még életet keresők képei peregtek. Vulcanus ismét haragra gerjedt. Érezte ahogy a jeges félelem egyre feljebb kúszik az erein a szíve felé. A Lány utazótáskája becsomagolva már indulásra készen állt. Tudta, hogy nem tarthatja vissza, hiszen a makacsságát tőle örökölte. Amikor megcsörrent a telefon, érezte, hogy a Lány hívja. Sosem szoktál aggódni! - dorgálta a Lány az anyját. Ha tudná - gondolta, és némán nyelte könnyeit. A Lány nevetve mesélte, hogy  a rengés előtt egy órával, eltörte a lábujját. Égi jel! Egy pillanatnyi megkönnyebbülés suhant át rajta, de rögtön el is szégyellte magát, hiszen a Lány régi vágya volt életében először, teljesen egyedül utazva, bejárni Toszkánát és Umbriát. 

Ólomlábakon vánszorogtak a hetek. Az utórengések véget értek, a halottakat eltemették. Nappal igyekezett a munkájára koncentrálni, bár kollégái észrevették a változást, hogy lélekben messze jár. Az ébren töltött éjjeleken a Lány üzeneteire várt. 

Amikor élményekkel telve végre hazatért a Lány, egy könyvet hozott neki ajándékba, amit egy firenzei antikváriumban talált. Francesca a Lány születése után néhány héttel ajándékozta saját anyjának ezt a kötetet. "Alla mia mammina golosona!"  (Az én enni szerető anyukámnak!)
Akkor éjjel, hosszú idő után, átaludta az éjszakát. Részben talán a lágy ízű Chiantinak is hála...




Nincsenek megjegyzések: