A halottakról való gondoskodás, az elhunytakra való emlékezés már ősidőktől fogva ismert. A keresztény egyházban Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte 998-ban, hogy Mindenszenteket (november 1.) követően, amikor az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes halottról is megemlékezzenek. A szokást a clunyi bencések terjesztették el a XI. században. Azóta Mindenszentek és halottak napja közötti éjszakán az elhunytak hozzátartozói felkeresik a sírokat és gyertyát gyújtanak.
A palóc hiedelem szerint azért kell gyertyát gyújtani, hogy a világosságban a véletlenül kiszabadult lelkek visszataláljanak a sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírok díszítése is azért történt, hogy a holtak szívesebben maradjanak a helyükön. A hazalátogató holtaknak ételt és italt készítettek ki.
Tilos volt ezen a napon a munkavégzés, különösen a mosás, nehogy a halottak vízben álljanak. Úgy tartották, hogy Mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban és aki megzavarja őket, az hamarosan meghal.
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon
Csáky Károly: Szent Ivántól Erzsébet-napig
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése