Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2009. 02. 13.

Péntek 13. és a tabouleh

Péntek 13. balszerencsés napnak számít (bár én kimondottan kedvelem), sokan rettegnek tőle - őket triszkaidekafóbiásoknak nevezik. A templomos lovagrend ellen IV. azaz Szép Fülöp koholt vádak alapján pert indított, hogy vagyonukat elkobozhassa és ezzel helyreállíthassa meggyengült anyagi helyzetét. Ez 1307 októberében történt, péntek 13-án. Ezt az eseményt tartják a péntek 13. miatti balszerencseérzés eredetének.
A 13-as számnak mindig is kitüntetett szerepe volt a történelem során. A keresztény hagyományok szerint a tizenhárom azért szerencsétlen szám, mert Jézus utolsó vacsorájánál a 12 apostol mellett ott volt a 13. apostol, Júdás, aki elárulta őt.
Már a kereszténység előtt is tartottak a 13-as számtól, időszámításunk előtt 1760 környékén, Hammurapi törvényoszlopán sem volt 13. sorszámú törvény.
A viking mitológiában a 13. isten Laki, az ármányos és még hosszan lehetne sorolni.
A számmisztika szerint 12-es szám a tökéletességet jelenti (12 hónap van, a napnak 12 órája, Jézusnak 12 apostola, Izraelnek 12 törzse, stb.) A 13 (ami egyébként prímszám) ezen túl van, ezért valami gonoszságot hordoz magában. A tökéletes 12-höz hozzáadódik még egy szám, és ez megbontja az egységet, a harmóniát, ezért halált vagy balszerencsét hozó.
Forrás:Wikipedia
Azt nem tudom, hogy a balszerencsés keresztes lovagok fogyasztottak-e a Szentföldön tabouleh-t (sejtésem szerint, igen), mindenesetre ma ezt készítettem.


Nagyon téli és nagyon európai változat lett a mai, hiszen az eredeti verzióban a petrezselyem és a menta dominál (minimum 90 %-ban!), a búzatöret csak ízesítő. Sajnos a téli petrezselyemmel ez nem elérhető, a mentát meg úgysem szeretem benne. Azért így sem volt rossz.

Hozzávalók
  • 5 nagy (!) csokor petrezselyem
  • 1/2 bögre búzatöret (bulgur)
  • kevés zöldhagyma vagy lilahagyma
  • 1-2 paradicsom
  • 2 evőkanál citromlé
  • 3-4 evőkanál olivaolaj
Amennyiben előfőzött bulgurunk van, azt csak be kell áztatni, ellenkező esetben néhány percig főzni is kell. A petrezselymet aprítsuk fel, tegyük tálba, adjuk hozzá a hagymát, a paradicsomot és a leszűrt bulgurt. Az olivaolaj, citromlé keverékével locsoljuk meg, ízlés szerint sózzuk és lazán forgassuk össze.

4 megjegyzés:

erős ildikó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
erős ildikó írta...

Ezt a receptet eddig nem ismertem, köszi. (A mentát egy kicsit én is hanyagolnám, bár érdekes lehet az eredeti változat is.)

duende írta...

:)
Tök jó, nem is tudtam ezeket a 13-as számról. A tarotkártyában sem túl jó lap: a halál a 13-as nagy arkánum.

Én szeretem a mentát, a zalzikibe is mindig vágok 2-3 levélkét, a kapor mellett.

Palócprovence írta...

Szívesen, Napmátka!

Duende, azért kiváncsi lennék, mi volt az első 13-ashoz kapcsolódó dolog.